Lépcsőház RWA - Társasházak hő- és füstelvezetése

lamilux-zubehoer-treppenhausset
  • Társasházi lépcsőházak esetében az engedélyező hatóság hő- és füstelvezető rendszert kérhet. A legtöbb esetben a gravitációs rendszereket részesítik előnyben, ami a lépcsőház felső szintjén elhelyezett füstelvezető ablakból, a lépcsőház legalsó szintjén lévő légutánpótló ajtóból/ablakból, valamint az egész rendszert működtető vezérlőközpontból és vészkapcsolókból áll.
  • Az OTSZ előírása szerint a füstelvezető és légutánpótló nyílászárók hatásos felületének, a lépcsőház alapterületének 5%-ának, de minimum 1m2-nek kell lenni. Fontos tudni, hogy a hatásos felület nem egyezik meg az ablak geometriai felületével. Amíg a hatásos felületet füstelvezető ablak esetében a gyártó és az adott nyílászáró profil együttminősítéséből lehet számolni, addig a légutánpótlás esetében az OTSZ által megadott cw értékek alapján.
  • A legelterjedtebb megoldás lépcsőházak esetében a füstelvezetésre a lapos-tetőben elhelyezett tető-felülvilágító polikarbonát kupola vagy a legfelső szinten beépített homlokzati, illetve a ferdetetősík ablak.
  • Légutánpótlására a lépcsőház legalsó vagy kijárati szintjén beépített nyílászárót kell működtetni, ami általában a bejárati ajtó szokott lenni.
  • Cégünk sokat foglakozott vele, hogy a társasházak lépcsőházi hő- füstelvezetésre megtalálja az árban és minőségben legmegfelelőbb megoldást. Ezáltal a társasháznak mind beruházási mind üzemeltetési oldalt leginkább megfelelő rendszert tudunk kialakítani. Igény esetén el tudjuk vállalni az RWA rendszer komplett kábelezési munkálatait is.
  • Lépcsőházi füstelvezetés esetén az általunk preferált rendszereket SIMON RWA, GU és GEZE elemekből állítjuk össze az épület adottságainak megfelelően.

Megbízható és kellő szakmai tapasztalattal rendelkező csapatot keres, amely nemcsak telepíti, de karban is tartja, az általa kiépített hő- és füstelvezető rendszert?

BEMUTATKOZÁS

Cégünk fő tevékenysége a hő- és füstelvezetés melynek elsődleges célja az életvédelem, és ebből adódóan a lehető legnagyobb odaadással végezzük a munkánkat. Elkötelezettek vagyunk a professzionális hő- és füstelvezetés területén, mert tudjuk, hogy a megelőző tűzvédelem és az életvédelmi rendszerek világában a minőség és a megbízhatóság elsődleges szempont.

Arra törekszünk, hogy a tűzvédelem e speciális területén, a hő- és füstelvezetésben, a lehető legmagasabb színvonalon nyújtsunk megoldásokat ügyfeleink számára.

  • Kiváló minőség, rugalmas kivitelezés
  • Tökéletes védelem, valódi biztonság!
  • Nemcsak megtervezzük és megalkotjuk, de karban is tartjuk az általunk telepített rendszereket!
  • Biztonságos, garanciális hő- és füstelvezető rendszer átlátható struktúrával
  • Rugalmas, gyors, értékálló és széles körű szolgáltatás
  • Megelőző tűzvédelem mesterfokon
  • Teljes műszaki koncepció a tűzvédelem terén

KAPCSOLAT & AJÁNLATKÉRÉS

ELÉRHETŐSÉGEINK

A weboldalunkon található szempontok figyelembe vételével szakembereink készséggel állnak rendelkezésre, az Ön számára legmegfelelőbb rendszer kialakítására. Felmerülő kérdésekben állunk rendelkezésére.

ETC Épületautomatika Kft.

  • Székhely: 1118. Budapest, Brassó u. 169-179/G
  • Levelezési cím / Iroda: 2040 Budaörs, Budapesti út 120.
  • Telefon: +36 1 610 9407
Edelényi László
ügyvezető
Drabant Attila
projektvezető

KÉRDÉSE VAN? ÍRJON NEKÜNK!













Megbízható és kellő szakmai tapasztalattal rendelkező csapatot keres, amely nemcsak telepíti, de karban is tartja, az általa kiépített hő- és füstelvezető rendszert?