Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet alapján a Hő-és füstelvezető rendszer elemei fél évente karbantartás kötelesek. Ez a füstelvezető nyílászárókra, légutánpótló nyílászárókra és a vezérlés elemeire is érvényes.
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet alapján a Hő-és füstelvezető rendszer elemei fél évente karbantartás kötelesek. Ez a füstelvezető nyílászárókra, légutánpótló nyílászárókra és a vezérlés elemeire is érvényes.
Nem. A Hő-és füstelvezető rendszer karbantartását csak tűzvédelmi szakvizsgával és a telepített eszközökhöz megfelelő szakismerettel rendelkező személy végezheti. Fontos, hogy a karbantartó rendelkezzen a gyártó cégnél licensz szerződéssel az esetleges szoftver frissítések miatt.
Az OTSZ részletesen leírja milyen esetekben hogyan kell az adott épületben a hő- és füstelvezetést kialakítani
A hő-és füstelvezető rendszerek tervezése minden esetben tűzvédelmi tervező feladata az OTSZ alapján, a tűzoltóval egyeztetve.
Levegő utánpótlásnál nem szükséges az együtt minősítés. Elég ha a légpótlásban résztvevő eszközöknek meg van a teljesítmény nyilatkozata.
Nem, ebben az esetben is meg kell szorozni az OTSZ szerinti Cv értékkel.
Nem. Az RWA vezérlőközpontok rendelkeznek beépített szünetmentes tápegységgel.
A technológia lényege, a gravitációs kürtőhatás útján végbemenő természetes tűzeseti átszellőztetés, vagyis hogy a felgyülemlett hő és a forró égésgázok szabadba vezetéséhez szükséges légáramlatot, huzatot hozzon létre. A légáramlat létrehozásához legalább két különböző helyen elhelyezett nyílászárót kell megnyitnunk a riasztási parancstól számított 1 percen belül.
Hő-és füstelvezető rendszer telepítését csak tűzvédelmi szakvizsgával és a telepítendő eszközökhöz megfelelő szakismerettel rendelkező személy végezheti.
A telepítése olcsóbb a CO2 kupolának, de az üzemeltetése drágább. Téves riasztás esetén a CO2 kupolát felül kell vizsgálni és a patront is cserélni kell, illetve nem lehet szellőztetésre használni. A motoros kupolát lehet szellőztetésre is használni, ami üzemeltetés szempontjából előnnyel járhat.
A nyílászáró profiljának és a motornak együtt minősítve kell lennie. Illetve olyan személynek kell a szerkezetet összeépíteni aki az adott típusra szakvizsgát tett.
Nem, a tűzoltó egyedi eltérési engedélyt adhat. pl. műemlék jellegű épületnél.
A geometria nyílás felület és a nyitásszöghöz tartozó Cv érték szorzata.
Füstelvezető nyílászáróknál a minősítésben lévő Cv érték táblázat használható, légutánpótlás esetén az OTSZ-ben lévő táblázatot lehet használni.
A vezérlés és a motorok, illetve vészkapcsolók közé minden esetben 30 perces tűzálló kábel szükséges funkciómegtartó nyomvonalon rögzítve. A vezérlőközpontok 230V-os betáplálásához nem szükséges tűzálló kábel.